accessibility

shagya arab

Élő örökségünk a shagya arab


A bábolnai arab – ahogyan azt ma világszerte jobban ismerik – Shagya-arab a történelmi Magyarországon és később az Osztrák-Magyar Monarchia területén alapított ménesek, Bábolna, Mezőhegyes és Radautz által tenyésztett  tisztavérű arab fajta, melyet annak, elsősorban európai térhódítása után a különböző nemzetek zárt törzskönyve alapján tenyésztenek tovább tizenhét országban.
A ma Shagya-arabként ismert lófajta bölcsőjét, a Bábolnai Ménest a Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménes fiókméneseként alapították 1789-ben. 
A mezőhegyesi ménes alapítója és első parancsnoka Csekonics József memorandumot intézett a császárhoz egy, a Mezőhegyestől Bécs felé tartó útvonalon létesítendő fiókménes érdekében. Érveit elfogadták, így1789-ben az udvari haditanács rendeletet hozott gróf Szapáry József Győrhöz közeli bábolnapusztai birtokának megvásárlásáról és egy katonai ménes alapításáról.
A fajta kialakulását az Udvari Haditanács 1816. március 18-án kelt parancsának köszönheti, melyben elrendelték, hogy a Bábolnán álló, elsősorban keleti vérű lóállományt az állóképesség és használhatóság érdekében  jövőben csak arab telivér mének fedezhetik.
„A ma már nemzetközi tekintélynek, népszerűségnek és – elterjedtségnek örvendő Shagya fajta 41 kancacsaládból táplálkozik. Az alapítók közül 1 angol telivér, 27 arab telivér, vagy arab kanca, 13 eredetileg a hadsereg által felvásárolt kanca volt. Ez utóbbi kancák – mint kancacsalád alapítók – erdélyi, moldvai, cserkesz, magyar, radautzi néven szerepelnek, vagyis nem fajtát, hanem származási helyet jelölnek.” (Dr Hecker W.) 
A fajtát kezdetben „arab faj”-nak, később bábolnai arabnak hívták. A Shagya-arab elnevezést 1978 óta használják a Nemzetközi Shagya-arab Lótenyésztők Társaságának (ISG) döntése alapján, miután Bábolna akkori vezetése nem járult hozzá a „bábolnai arab” név használatához.

Szépség és kitartás


„ A Shagya-arab lófajta olyan tulajdonságokat hordoz, melyek egyetlen más lófajtában sem találhatók meg együtt, és mely tulajdonságokat a szigorú szelekció, és a vér tisztasága miatt megbízhatóan örökíti is.  A Shagya-arab ötvözi az arab telivér szépségét, állóképességét, szervezeti szilárdságát, vérmérsékletét, a kiváló tanulási készséggel, jó mozgással, egészséges lábszerkezettel, és tömeges, de nem durva csontozattal, alkattal. Állóképességük mind kocsiba fogva, mind nyereg alatt kiváló, ennek köszönheti a fajta rendkívüli sikereit a távlovas sportágban.”(Rombauer T.)


Tenyészcél


A Shagya-arab az arab fajtajelleget magán hordozó, de a telivér arabnál tömegesebb, arányos, elegáns ló. Feje száraz, nemes, ék alakú, széles homlokkal, nagy, kint ülő, sötét színű, értelmet sugárzó szemekkel, finom orrcimpákkal, melyek izgalmi állapotban szinte négyzetszerű alakot öltenek. A fülek kicsik és kecsesek, hegyük egymás felé görbül. A nyak magasan illesztett, mérsékelt hosszúságú és ívelésű, melyet vékony szálú sörény díszít. A mar jól izmolt, a hát középhosszú, rugalmas, amely jó kötéssel kapcsolódik a terjedelmes farhoz. Jellemző a magas faroktűzés és zászlós faroktartás. Kívánatosak továbbá az izmos, dőlt lapocka és felkar, a terjedelmes, tiszta, száraz ízületek, a tiszta szárak, a szabályos ép paták. Lépése energikus és gyors, ügetése lendületes, rugalmas, vágtája kerek, gördülékeny, tért nyerő. Kívánatos méretei: mének (botmértékkel) 155-165 cm, kancák: 150-160 cm. 


Hűség a tenyésztésben - eredményesség a sportban


Egyes egyedei – megfelelő kiképzés és jó lovas alatt – a ló méreteit meghazudtoló teljesítményre képes a díjugratás és díjlovaglás területén is, tömegesebb egyedei pedig sikeresek lehetnek a fogatsportban.
Mindezen tulajdonságai miatt, valamint hosszú élettartamára tekintettel nagyszerűen szolgálja a kedvtelésből lovat tartók sportigényét, kiváltképp kedvelt a fiatal lovasok körében.
„A Shagya arab a sportlótenyésztés korában a sportló fajták nemesítésében, az angol telivér mellett is, sikeres nemesítő fajtának számít. Az anglo-arab Ramzes (apja az angol telivér Rittersporn xx anyja a Shagya-arab Jordi) új korszakot írt a sportlótenyésztés történetében. A Shagya-arab Bajar az apja White Girl-nek a kiváló német military lónak és Bachus-nak, a nemzetközi sikerekkel büszkélkedő ugrólónak. A kiváló örökítőnek, ma is élő ménvonala van a holsteini tenyésztésben. Ebből a geneológiai vonalból a magyar O’Bajan XX ivadék, Pamír díjlovaglásban sportlovak között harmadik volt a Magyar Bajnokságban, és nemzetközi ugróversenyekben is sikeres. O’Bajan XXII Csillag és O’Bajan XX-6 Pagát a Shagya-arabok Európa-bajnokságában, a németországi Kreuthban is győzni tudtak. A Siglavy Bagdady VIII törzsmén ivadéka „Hungares” néven pár évvel ezelőtt a 2006-os Aacheni Lovas Világjátékokon a távlovaglás világbajnoka lett.” (Dr Hecker W.)

Méntörzsek 


Shagya (1836) sz:1830    Siglavy Bagdady (1895)
Gazlan-Gazal (1852)sz:1840    Dahoman (1846)
O’Bajan (1885)sz:1881    El Sbaa (1920)
Siglavy (1811)    Ibrahim (1907) sz:1899
Jussuf (1869)    Hadban (1897) sz:1891
Kemir (1905)    Lenkoran (1891)
Koheilan  Adjuze(1885)sz:1876    Kuhaylan Afas (1930)
Mersuch (1898)    Krzyzyk (1876)