Bemutatkozás
A magyar félvér elnevezés elődje az angol félvér volt, amely a XIX. századtól kezdődően angol telivér hatásra létrejött lovak elnevezését jelentette. Az 1800-as években így nevezték a kisbéri és a mezőhegyesi ménesben tenyésztett, valamint az ezek hatására kialakult állományt, illetve a közvetlen angol telivér leszármazású lovakat. Az angol félvér elnevezés 1941-ben változott magyar félvérre, amikor Magyarország hadat üzent Angliának. Később minden olyan lónak a gyűjtő fajtaelnevezése lett, amelyik nem volt valamely már kialakult fajtába sorolható. (v.ö.: Schandl: Lótenyésztés). A fajta mint állattenyésztés- szakmai kategória az 1953-ban elfogadott: A ló törzskönyvezése c. magyar szabvány alapján került jogilag is kodifikációra. A lótenyésztés intézményrendszerének 1961-es átszervezését követően 1963-ban a szabványt megváltoztatták, és az addig önállóan kezelt kisbéri-félvért, mezőhegyesi félvért és gidránt is a magyar félvérbe sorolták be. 1969-től a termelőszövetkezeti törzstenyészetek megjelenésével a törzstenyészeti alapítóleveleket „kisbéri típusú magyar félvér, mezőhegyesi típusú magyar félvér és sport típusú magyar félvér” fajtamegjelöléssel adták ki. 1989 után a megalakult, fajtánként szerveződő lótenyésztő egyesületek - miután a rendszerváltás utáni új jogrendben a korábbi szabványok de jure érvényüket vesztették - kezdeményezték a korábban magyar félvér fajtaként nyilvántartott lóállományuknak a kisbéri-félvér, gidrán, illetve furioso-north star fajtaként való felvételét az ekkor felállításra került nemzeti fajtajegyzékbe. A sport típusú magyar félvér állomány egyesítve az 1984-ben fajtaelismerésben részesült mezőhegyesi sportló állománnyal az 1990-ben megalakult Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének gondozásában magyar sportló néven lett a fajtajegyzékbe felvéve. Fentiek alapján a nemzeti fajtajegyzék már az új fajtaelnevezéseket használta, de a köznyelvben azokat a lovakat, amelyek nem hidegvérűek vagy sodrottak, és nem sorolhatók valamilyen elismert fajtába magyar félvérként emlegették és hívják ma is annak ellenére, hogy ilyen néven ma elismert fajta nincs. Mindazonáltal a magyar félvér nem tekinthető új fajtának, hiszen az 1952-ben kiadott MNOSZ 6803-52 számú A LÓ TÖRZSKÖNYVEZÉSE című szabvány egyértelműen hivatkozik a magyar félvér fajtára. A Magyar Félvér Lótenyésztő Országos Egyesület létrehozásával ennek a fajtának a regenerálása válik lehetővé.
A későbbiekben a többi fajtákhoz tartozás feltételei szigorodtak, amit a tenyésztők egy jelentős része nem tudott vállalni, vagy saját tenyésztői elképzeléseivel nem volt összhangban. Ennek okán újból felmerült az igény a magyar félvér fajta használatára. Amint az a fajta nevéből és történetéből is adódik, alapvetően a hazai, magyar tenyésztésű lófajták tetszés szerinti használatával alakuló, mindig az adott tenyészcélnak megfelelően választott fajták illetve egyedek ivadékaiból áll. Ebbe a fajtába sorolhatók azon haszonállat-előállító keresztezésekből született csikók is, melyeket más fajtába nem lehet besorolni. (pl ügető x lipicai, ügető x angol telivér, magyar sportló x lipicai, nóniusz x angol telivér, stb). Ezek a keresztezési módszerek az elmúlt évtizedekben mind használtattak hazánkban, több-kevesebb sikerrel koronázva a tenyésztői munkát. Természetesen elfogadottak a magyar félvér fajtában a más melegvérű fajtához tartozó, magyar tenyésztésű fajtatiszta egyedek is.
A magyar félvér fajtába sorolható mindazon melegvérű ló, amelyik Magyarország területén belül született, és apja valamely Magyarországon elismert melegvérű lófajta tenyésztési engedéllyel rendelkező ménje. A fajta fenotípusa és genotípusa jelenleg nagyfokú változatosságot mutat, hiszen bármely melegvérű fajta egyedei elismertek a fajtában, azok alkalmazása a tenyésztő tenyészcéljának függvényében változnak. Ezzel együtt a Tenyésztési Program célja a fajta fenotípusos egységesítése, ami nem zárja ki a különböző használati módok mentén kialakuló típusokat.
A magyar félvér fajta egyesületi formába való szerveződése jelenleg zajlik. A fajtának várhatóan nagy jelentősége lesz a jövőben azon tenyésztői körben, akik tenyésztési célja se nem a nemzetközi szintű sportló tenyésztése, sem egy szigorú törzskönyvezési szabályok mentén tenyésztett hagyományos fajta fenntartása, hanem olyan melegvérű lófajta tenyésztése, mely a többinél nagyobb döntési szabadságot ad a tenyésztőnek saját tenyészcéljainak elérése érdekében. Ez lehet akár a nagyon jó használati tulajdonságokkal rendelkező szabadidőló, akár egy speciális színváltozat tenyésztése is, de minden esetben alapkövetelmény, hogy a fajta egyedei rendkívül jó természetű, kiváló munkakészségű, nagyon könnyen kezelhetők, jóindulatúak, emberbarát viselkedésűek legyenek. Rossz természetű, nehezen kezelhető egyedek a fajtában nem fordulhatnak elő.