Rövid története
A muraközi ló a szekerező kereskedelmet folytató fuvarosok lova volt a XVIII. században, ennek megfelelően nagy teherbírású, kitartó ügetőképességű, jó takarmány hasznosító munkaló volt. A tenyészalapot a térség hidegvérű lovai adták, melyen jól láthatóan megjelentek a noriker fajtacsoport
jegyei. A munkaló keménységét arab telivérrel való keresztezéssel igyekeztek megtartani, mely hatása mindig is jól látszott e használati típuson. Az I. és II. világháború, mint oly sok fajtát, a muraközi ló állományát is megtépázta. 1957 nyarán mintegy 30 kanca és 3 mén bevonásával indítottak regenerálási programot, amely eredményeként 1972-ben a muraközit önálló fajtaként ismerték el. A siker sajnos nem bizonyult tartósnak, a piac megölte az érveket, ugyanis a nagyobb lóért többet fizettek. A törzstenyészetek megszűnése, a fajta „korszerűtlenné” válása megpecsételte
a muraközi ló sorsát, szép lassan beleolvadt a magyar hidegvérűbe.
A muraközi ló jellemzése
A magyar hidegvérű ló egy könnyedebb, kitartóbb ügető munkára képes változata, mely
küllemében hordozza a noriker fajtacsoport jegyeit. A muraközi ló élénk mozgású, jó munkakészségű, fogatban és nyereg alatt egyaránt hasznosítható típus. Természetéből adódóan akár terápiás ló is képezhető belőle.
Küllemi sajátosságai
Feje a testtel arányos, kicsi, finom, szemei élénkek, kifejezőek. Nyaka magas illesztésű, középhosszú, izmos, egyoldalra fésülhető sörénnyel. Marja jól izmolt, melyet széles, izmos, egyenes hát követ. Ágyéka középhosszú, jól kötött, széles, izmos. Fara, kissé lejtős, igen jól barázdált. Mély és dongás mellkas jellemzi. Végtagjai gazdagon izmoltak, kevésbé burkoltak, bokaszőrzet nélküliek, szabályosak. Arányos, kemény paták a kívánatosak. Színe sárga, fekete és pej, esetleg deres.
