Appaloosának az a ló tekinthető, amelyik az amerikai Appaloosa Horse Club (Idaho, Moscow) méneskönyvi nyilvántartásában szerepel.
Az Appaloosa lófajta, történelmileg a Nez Perce (Niimipu) indián törzshöz kapcsolódik. A név feltehetően a „a Palouse” szóból ered, amely a Palouse folyó régiójára utal, ahol a lovakat tenyésztették.
Amikor a spanyol hódítók és telepesek Amerikába érkeztek az 1600-as években, lovakat hoztak magukkal Európából – köztük az akkoriban nagyon divatos foltosakat is. Valószínűleg ezek a lovak, eredetileg a spanyol lovak egy típusától– foltos lovaktól – származtak, melyek a tizennyolcadik század közepén kerültek Amerika észak-nyugati részére. Ezeket a lovakat kezdték tenyészteni a Nez Perce indiánok. Az Appaloosa ló másnéven Nez Perce lóként is ismert.
A Nez Perce indiánok ahelyett, hogy hagyták volna lovaikat szabadon párosodni, szigorú tenyésztési gyakorlatot dolgoztak ki a kívánatos tulajdonságok előmozdítása érdekében. A legtöbb más indián törzstől eltérően a Nez Perce indiánok a kevésbé értékes hím lovakat kiherélték. A tenyésztésre alkalmatlannak ítélt lovakat pedig eladták. A Nez Perce indiánok már az 1700-as évek közepén jól megalapozott tenyész csoportokkal rendelkeztek, és a századfordulóra a törzs széles körű elismerést vívott ki mind az amerikai őslakosok, mind az európaiak körében kiváló minőségű lovaival.
Az első írott feljegyzések a lovakról Oregonban Meriwether Lewis és William Clark naplójában jelentek meg. A Nez Perce törzs nagyra értékelte az Appaloosát intelligenciájáért, temperamentumáért, határozottságáért, kitartásáért és a sebességéért. Megkövetelték a lovaiktól, hogy a téli szállásukról veszélyes ösvényeken jussanak el a kelet-oregoni Wallowa-völgyben a Sziklás-hegységen át a nyári táborhelyre, a Síkságra. A lovak elég gyorsak voltak ahhoz, hogy bölényre vadásszanak és a paso fino ( finom léptű ) ló alkalmas volt ahhoz, hogy a vadász teljes vágtából pontosan tudjon lőni.
Az eredeti Nez Perce Appaloosa a telepesek beáramlásával és az ezt követő 1876-os Nez Perce háború után majdnem teljesen kihalt, amikor az Egyesült Államok katonasága a háború végén elkobozta a törzs méneseit. A megmaradt lovak esetében a letelepedett indiánokat kötelezték, hogy ménjeiket igás kancákkal párosítsák. A huszadik századra csak a fajta néhány egyede maradt meg, azonban az 1930-as években kelet-oregoni tenyésztők elkezdtek dolgozni a fajta újraélesztésén.
1938-ban megalakult az Appaloosa Horse Club a fajta nyilvántartására a néhány megmaradt Appaloosa egyedel. Jelenleg a világ egyik legnagyobb fajtanyilvántartásaként működik, több mint félmillió lovat tart nyilván.
Az Appaloosa fajtát könnyen felismerhetővé teszi jellemző foltos szín mintázatuk, a látható fehér ínhártya, a sávolt patáik és a pettyezett bőr. A paták sávoltsága csak színes lábakon fordul elő, a fehér lábak viaszoltak. Előfordulhat, hogy szőrük egyszínű, nem foltos, ám bőrük pettyezett. A kor előre haladtával is kialakulhat foltos mintázat az egyszínűnek született csikón.
Az Appaloosa Horse Club tizenhárom alapszőrzet színt ismer el. Nem mindig könnyű megjósolni, hogy milyen színű lesz egy felnőtt ló, abból az árnyalatból, amit a csikó mutat. A legtöbb csikó világosabb színű szőrrel jön a világra, mint amilyen lesz vedlés után. Az Appaloosa figyelemre méltó jellemzője a számtalan szín- és mintakombináció. Az Appaloosa szín mintázatok leírására használt hét általános kifejezés a következő: takaró (blanket),foltos (spotted) , foltos takaró (spotted blanket), deres (roan), deres takaró (roan blanket), deres takaró foltokkal (roan blanket with spots) és az alapszínek. Az Appaloosa mintázatok nagyon változóak, és sok olyan van, amely nehezen illeszthető bizonyos kategóriákba.