A Nyugat-európai eredetű, nehezebb típusú igásló (melyet nyugodt vérmérsékletére utalva a német kaltblüter kifejezés tükörfordításával hidegvérű lónak neveztek el) a mai Magyarország területén a XVI-XVII. században jelent meg a Dunántúl nyugati szegélyén. Ez idő tájt az ország nyugati részén, Sopron, Vas és Zala megyéből megindult a szekerező kereskedelem, azon belül is elsősorban a gabonaszállítás - Bécs, és a közeli osztrák tartományok felé. A fuvarozáshoz erős, kisigényű és könnyen kezelhető lovak kellettek. Ezért a Nyugat-magyarországi fuvarosok előszeretettel hoztak magukkal az itthoninál tömegesebb, a terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzgaui lovakat, vagy meglévő melegvérű kancáikat a nyugatról jött különféle nehezebb típusú ménekkel fedeztették. A hivatalos katonai szervek ellenállása ellenére a gazdák elérték, hogy amikor 1868-ban a lótenyésztés szakmai irányítása az osztrák császári hadseregtől a magyar földművelésügyi minisztériumhoz került, az állami méntelepekre Vas és Zala megyék határmenti járásaiban hidegvérű mének legyenek felállítva. Ily módon a nyugati határ mentén az 1800-as évek végére két tájfajta alakult ki: nyugaton a nagyobb, tömegesebb pinkafői, és a Horvátországgal határos területeken a kisebb, mozgékonyabb muraközi.
A népies tenyésztés kialakulása mellett az árutermelés tekintetében élen járó nagybirtokok közül is többen alapítottak hidegvérű ménest igásló szükségletük biztosítására. A legtöbb birtoknak melegvérű ménese is volt, és – mivel a nagybirtokokra nem vonatkozott a tenyészkörzeti megkötöttség – az ott tenyésztett hátaslovak mellett az uradalom fogatigényének kielégítésére a lassú, nem elég hatékony ökörfogatok kiváltására tartottak és tenyésztettek hidegvérű lovat. A magánbirtokosok mellett például a Kisbéri Magyar Királyi Állami Ménesbirtok kifejezetten gazdasági ló tenyészcéllal 1859-ben hidegvérű tenyészetet alapított, majd 1866- tól már 80 hidegvérű-jellegű kancaállománnyal folytatott igásló tenyésztést. Clydesdalei, majd norfolki ménekkel próbálkoztak, de végül is az ardenni fajtába sorolt Bottom és Philipp nevű mének hoztak átütő sikert. Kisbér mellett a Bábolnai Állami Ménesbirtoknak is volt hidegvérű tenyészete.
A két világháború között több kezdeményezés is történt a hidegvérű ló elterjesztése érdekében. 1912-ben a székesfehérvári méntelepen belül megalakul a nagykanizsai ménteleposztály, amely az akkorra már kialakult hidegvérű tenyészkörzet ménellátását kapta feladatul. 1925-től kezdődően helyi jellegű hidegvérű lovat tenyésztő egyesületek alakultak. A minőségi tenyésztés szempontjából nagy jelentőségű volt 1933. őszén a Baranya Vármegyei Hidegvérű Lovat Tenyésztők Törzskönyvező Egyesületének megalapítása, melynek keretén belül időnként jó ardenni méneket importáltak Belgiumból, és helyezték ki azokat a gazdák kancáinak fedeztetésére.
A II. világháború után az ország és a mezőgazdaság súlyos vonóerő gondja fellendítette a hidegvérű fajta tenyésztését. Nagy ütemben megkezdődött a magánmének és méncsikók állami felvásárlása, és a méntelepekre való beosztása. Csak 1948. évben 468 hároméves vagy idősebb hidegvérű mént vásároltak fel az állami ménfelvásárló bizottságok, és helyezték ki őket az 1948-ban már teljesen újjászervezett fedeztetési állomásokra. Bár a számba vehető hidegvérű mének nagyobb százalékának származását nem sikerült kideríteni, de ezek a már közel 100 éve tartó következetes használati cél szerinti szelekció hatására fajtajellegükben egységes ardenni-jelleget mutattak.
1948-1949 között Belgiumból 59 belga-ardenni és Franciaországból 17 különféle hidegvérű mént importáltak és helyeztek ki mesterséges termékenyítő-, és a jelentősebb természetes fedeztetési állomásokra. A ménbehozatallal egy időben alapították meg a Szentegáti Kísérleti Gazdaság hidegvérű törzstenyészetét, 1950-ben pedig az egykori Montenuovo hercegi uradalom területén a Bóly-békáspusztai méncsikó nevelő telepet és hidegvérű méntelepet. Az 1950-es években elsősorban a magántenyésztőktől vásárolt lovak, főleg kancák kerültek az állami gazdaságokhoz. A biztonságos apaállat utánpótlás érdekében állami gazdasági törzstenyészeteket létesítettek. Jelentősebb hidegvérű törzstenyészetek Szentegát, Görösgal, Csobokapuszta, Bikal, Pakod, Bak és Andráshida gazdaságaiban voltak.
Az import mének hatására a magyar hidegvérű lóállomány genotípusában és fenotípusában is átalakult és egy önálló új fajta jött létre, amelyet 1954 óta magyar hidegvérű néven tartunk nyilván.
A magyar hidegvérű ló erőteljes, szélességi méreteiben kifejezett, egyben mély mellkasú,vagyis tömeges, középnagy fajta. Minden testtájában gazdagon izmolt. Szilárd csontozatú, száraz izületei, kemény patái vannak, acélos a szervezete. A fajtára jellemző a gyors fejlődés, a nagy növekedési erély, a kiváló takarmányértékesítő képesség, a nyugodt vérmérséklet, a könnyű kezelhetőség, a jó idomíthatóság. Kitűnő a fajta vonóereje és a munkakészsége, viszonylagosan tartós ügetésű. Jellemzi még a korai tenyészérettség, a jó szaporaság, kitűnő vehem- és csikónevelő-képesség, valamint a kontinentális éghajlathoz is jól alkalmazkodott.
A mének bottal mért marmagassága 155-175 cm, a kancáké 150-170 cm. Az övméret mének esetében a bottal mért marmagasság 130%-a, a kancáknál pedig 125% kell, hogy legyen jó tápláltsági állapot esetén. A szárkörméret méneknél a bottal mért marmagasság 16 %-a, a kancáknál pedig a bottal mért marmagasság 15%-a kell, hogy legyen.
Színe lehet pej, fekete, sárga, szürke, deres, ritkán tarka, illetve ezek változatai és árnyalatai. Bőre vastag, szőrzete durva szálú, dús, göndör sörény- és farokszőrökkel, bokáján és olykor a szár hátsó élén hosszabb szőrökkel. A feje arányos a testtömeggel, néha kissé durva, enyhén burkolt, élénk, mélyen ülő szemekkel. A profilvonal egyenes, néha kissé ívelt orrhátú, homloka széles, torokjárata bő. Nyaka középhosszú, eseteként rövid, izmos, enyhén ívelt vagy egyenes, néha terhelt, középmagasan illesztett. A sörénye dús, göndörödésre hajlamos, a nyak mindkét oldalára lecsüng. A mar rövid, alacsony, netán középmagas, de mindig kifejezetten izmos. A hát mérsékelten előre mélyedt, középhosszú vagy hosszú, jól izmolt. Az ágyék széles, néha kissé laza kötésű. A far közepes hosszúságú, enyhén csapott, széles, izmos, rendre barázdált, néha túlnőtt. A farok alacsonyan tűzött. A szügy széles és jól izmolt. A mellkas mély, dongás, gyakran rövid. A lapocka izmos, de rövid, meredek. A felkar jól, az alkar gyengébben izmolt. A lábtő és a boka terjedelmes. A szár rövid, vastag, néha fűzött. A csüd rövid, szabályos vagy kissé meredek szögelésű. A paták arányosak a testtömeggel. A felcomb jól, az alcomb általában gyengén izmolt. A csánk széles, vastag, de gyakran rövid, burkolt és kivágott lehet. Lábállása elöl olykor hátrahajlott, gyakran hegyfaltipró, hátul kard-, tehén- és dongaállás gyakori. Mozgása lépésben sokszor rövid és lomha, ügetésben elég élénk és lendületes is, de nem mindig tértnyerő.
Az 1960-as évektől gyorsuló ütemben csökkent a mezőgazdaság ló - fogat-szükséglete, ami az állami gazdasági törzstenyészetek állományának csökkenésével és több tenyészet megszűnésével járt, ugyanakkor a már megerősödött termelőszövetkezetek közül több helyen alakult ki olyan állomány, amely alkalmas lehetett a magyar hidegvérű fajta minőségi állományának fejlesztésére.
1968-tól kezdve több termelőszövetkezet állománya is elérte azt a színvonalat, amely alapján törzstenyészeti címet és rangot kapott. Ezek közül a legjelentősebbek a göllei“ Béke“, a karádi „Aranykalász“, a rózsafai „Kossuth“, a szentgáloskéri „IX. Pártkongresszus“ és a somogyszili „Petőfi“ tsz állományok voltak, amelyekből számos kiváló mén került a köztenyésztésbe. A nevezett törzstenyészeteken kívül az 1980-as évekre jelentőssé vált még a Tordas-gyúrói „Egyetértés“, a bogyoszlói „Kisalföld”, a bocföldei „Válickavölgye”, és a Kaposvár-toponári „Kapostáj” Mg. tsz-ek tenyészetei. Később 1990-ben megalakult a Kaposvár „PATE” Tangazdaság hidegvérű tenyészete.
Ezek a törzstenyészetek egy központosított tenyésztésszervezéssel együtt a fajtafenntartást, sőt a fajta fejlesztését viszonylag hosszú ideig példaszerűen képesek voltak megoldani. A törzstenyészetek szakemberei felelősségteljesen végezték munkájukat, éveken keresztül az innen származó egyedek adták az állami méncsikó-felvásárlások döntő hányadát. Egy előszelekción átesett választott korú állományból egy újabb felülvizsgálat után évente 35-40 csikó vásárlására tett javaslatot egy szakmai bizottság. A méncsikók a Bóly-békáspusztai csikótelepen nevelődtek tovább, majd sikeres sajátteljesítmény-vizsga letétele után kerültek fedeztetési állomásokra, s ivadékaik minősége alapján válhattak törzsménekké.
A nyolcvanas évek mezőgazdaságának fejlődése a hidegvérű ló haszonvételének sorrendjét is megváltoztatta. A hidegvérű csikók iránti korlátlan külpiaci kereslet a közepes típusú magyar hidegvérű ló testtömegének növelésére hatott, amit a tenyésztők leggyorsabban keresztezésekkel tudtak elérni. A testtömegnövelés érdekében több francia percheron, és belga import került a tenyésztésbe, ami a fajta genetikai szerkezetére is hatással volt. A hagyományos genealógiai vonalak száma lecsökkent, a 73 vonalalapítóból jelenleg a Belga-3, Belga-6, Belga-13, Belga-22, Belga-25, Belga-26, Belga-28, Belga-36 ménvonal él, ugyanakkor új vonalak alakultak. Nőtt az állomány marmagassága, viszont csökkent a szervezeti szilárdság. A termelőszövetkezetek megszűnésével az egykori törzstenyészetek állományának zöme felszámolódott, de más része a fajta iránt elköltelezett lelkes magántenyésztők kezére került, akik az 1989-ben megalakult Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület keretében folytatják a fajtafenntartó, nemesítő munkát.
Az egyesület erőfeszítései és a védett őshonos állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtott támogatás együttesen napjainkra megállította a fajtán belüli vonalak csökkenését. Napjainkban a magyar hidegvérű ló fontos szerepet játszik a kisgazdaságokban, a rönkhúzó versenyeken, a szabadidő hasznos eltöltésében, a rekreációban, barkácsoló vadászatokban valamint a szálaló erdészetekben és a természetkímélő erdőgazdálkodásban. A legelő és gyephasznosítás révén előálló fajgazdagság megteremtése által a magyar hidegvérű jelentősége túlmutat a szűkebb értelemben vett lótenyésztésen!
