A ló tenyésztésének és használatának kezdete évezredek homályába vész. Az írott forrásokból azonban tudjuk, hogy már 3000 évvel ezelőtt igen magas színvonalon állt a lovak tenyésztése, kiképzése és hadi (harci kocsi húzására történő) használata. A lovas kultúra bölcsője vélhetően Kis-Ázsia volt, ennek illusztris bizonyítékai Kikkuli hettita királyi főlovász mester kőtáblái a ló takarmányozásról, tartástechnológiáról, kiképzésről és tréningről, a korabeli művészeti alkotások pedig megmutatják az akkor használt ló típust. Egy tenyésztett, nemes lovat látunk, amely semmiben nem hasonlít a primitív vadló típusához. Jellemzői a könnyű, száraz, nemes fej, a magasan illesztett, hosszú nyak, hosszú törzs és relatíve nagy méret.
Ez a lótípus évszázadokon át a népek harcaitól, győzelmeitől és vereségeitől függetlenül fennmaradt a térségben, mivel minden népcsoport ismerte és elismerte értékeit, birtoklását mind áhította. Nagy valószínűséggel így kerülhetett a honfoglaló magyarság birtokába is. Ennek bizonyítéka a MTA Szegedi Kutatóintézete által végzett mitokondriális DNS vizsgálat. A honfoglalás kori sírok ló csontváz leleteinek mtDNS mintáit hasonlították össze a mai lófajták mtDNS-ével, és az összehasonlítás kimutatta, hogy a leletek lovai a ma élő akhal-teke lovakkal vannak legközelebbi rokonságban. Azt is mondhatjuk, hogy az akhal-teke lófajta eszerint a legrégebbi őshonos lófajtánk egyenes leszármazottja.
Az akhal-teke igazi teljesítményló – rendkívüli kitartás, állóképesség, intelligencia és kűzdőszellem jellemzi. A XX. században a lovassport több ágában is jeleskedtek a fajta egyedei. A volt Szovjetunióban nagy elismertség övezte, számos újabb fajta kialakításában, nemesítésében használták. A fajta eredő törzskönyvét a VNIIK (Összoroszországi Lótenyésztési Intézet) vezeti, a törzskönyv zárt, tehát csak az a ló számít tisztavérű akhal-tekének, amelynek minden őse megtalálható a törzskönyvben. Az VNIIK képviselői regisztrálják a világszerte született egyedeket, engedélyezik a tenyészméneket, végzik a tenyészállatok minősítését.
Az angol telivér fajta kialakulásában meghatározó szerepe volt, de a német trakehneni tenyésztésben is használtak a XIX sz. végén, XX. sz. elején több turkomán fedezőmént.
A fajta kis egyedszáma (világviszonylatban 3500-4000 egyed, illetve kb 1900 törzskönyvi nyilvántartásban lévő tenyészkanca) nem teszi lehetővé, hogy tömegesen kerüljenek akhal-tekék sportkipróbálásra, de a fajta reneszánszát éli, világszerte egyre több akhal-tekével találkozhatunk a lovas versenyeken. Hazai viszonylatban a félvér/magasfélvér egyedek kipróbálása már a ’90-es években elkezdődött – eleinte főleg távlovaglásban, de 813 Mustafa, majd 3003 Karador után tehetséges ugrólovak is születtek.
Hazánkban az „újkori” akhal-teke tenyésztés 1976-ban kezdődött – ekkor érkezett a volt Szovjetunióból 3 fedezőmén, Birgut, Meleszakar és Musztafa. Akkor az ún. „magyar fakó vérvonal” rekonstruálására hozták őket, de ez a program elsikkadt, illetve a mének közül 2 viszonylag hamar elpusztult. Musztafa 1992-ig élt, így ő számosabb ivadékot hagyott maga után. A 90-es évek elején magán importból kerültek be tisztavérű mének, majd 1994-től kancák is, így lassan megindult a tenyésztés, akkoriban Zalaszentlászlón, Ópusztaszeren és Kecelen.
A tenyésztő egyesület 2003-ban alakult, majd 2008-tól lett hivatalosan elismert fajtafenntartó szervezet. Azóta mind a taglétszám, mind a lólétszám évről évre gyarapszik. Jelenleg 100 körüli tisztavérű tenyészállat található a tenyésztő egyesület gondozásában, de emellett fenntartunk egy nagyon jó minőségű félvér/magasfélvér állományt is. Mindig nagy hangsúlyt fektettünk és fektetünk a genetikai diverzitásra. Szerencsére a hazai populáció ebből a szempontból kifejezetten jól áll. A fajta 17 ménvonalából általában 8-9 található meg, de összesen 26 nemzetközi tenyésztési engedéllyel rendelkező mén áll a tenyésztők rendelkezésére. Jelenleg számos helyen folyik tenyésztés, Ópusztaszeren, Mahócán, Földesen, Jászszentlászlón, Kecelen, Bakonyszentkirályban, Tata-Agostyánban, Tök-Anyácsapusztán, Lendvadedesen, Szentgálon, Albertirsán található nagyobb populáció, számos más településen pedig 1-2 egyed.
2020-ban a fajta elnyerte a „veszélyeztetett” státuszt az Agrárminisztériumtól. Az eljárás során bizonyításra került a fajta 1000 éves jelenléte a Kárpát-medencében.
