Az 1784-es császári/királyi határozattal alapított mezőhegyesi ménesben 70 éven át együtt formálódott az arab eredetű gidrán, a normandiai vérből kiinduló nóniusz és a furioso és north star angol versenyló mének által formált angol félvér. Mégis a válogatott tenyészanyag a ménes történetének első 70 éve alatt is, a használati jelleg (és szín) szerinti szelekció eredményeként egyre jobban tagolódott és távolodott egymástól.
A gidrán törzs fajtává formálódása és fénykorának elérése négy, egymástól jól elkülöníthető szakaszban ment végbe. Az első szakasz szűkebb időtávja a 1816-ban vette kezdetét, amikor is Bábolnára került az 1811-ben született, nedjedi Siglavy Gidran törzsből származó, 157centiméter magas eredeti arab mén. A ménnek hat bábolnai nevelésű fia lett törzsmén Mezőhegyesen. A Gidran I, Gidran II, Gidran III és Gidran IV mének 1818-ban születtek és 1823-ban kerültek Bábolnáról Mezőhegyesre. További két mén, Gidran V és Gidran VI 1820-ban születtek és 1825-ben kerültek Mezőhegyesre. A hat ménnek összesen 66 ivadéka született.
Ez a szakasz 1830-cal zárul és a Gidran Senior törzsménivadékok szakaszának lehet tekinteni.
A fajtafejlődés második szakaszát 1830 és 1838 között a Gidran Senior unokák tevékenysége jellemzi. Az 1825-ben Bábolnán született Gidran VII (apja Gidran II.) 1830-ban kezdte meg törzsméni tevékenységét Mezőhegyesen és nyolcévi tenyésztésben tartás alatt 93 ivadéka (közülük négy később törzsmén) született. A fajtafejlődés második szakaszának újabb jelentősebb ménje a Gidran VIII (apja Gidran VI), amely 111 ivadékot hagyott maga után.
A Gidran Senior unokákkal záródó mások, közel 10 éves fajtafejlődési szakasz 217, zömében sárga színű ivadékkal zárt, ami lehetővé tette a csak sárga kancákból álló kilences számú ménes kialakítását.
A III. fejlődési szakasz 1838-1854 (Gidran Senior dédunokák a tenyésztésben)
A gidrán törzs kialakulásának harmadik szakaszában öt Gidran Senior dédunoka (Gidran X, Gidran XI, Gidran XII, Gidran XIII, Gidran XIV, Gidran XV) fedezte a kancaállományt, egyben alakította és meghatározta a 9. számú, sárga színű, mezőhegyesi arab fajtájú ménes szerepét. Közülük meghatározó szerep jutott a 11 tenyészéven át apaméni szolgálatot ellátó Gidrán XIII törzsménnek, hiszen 100 ivadékot hagyott maga után, de Gidran XV is 12 éven át szolgálta a tenyésztést. A harmadik szakasz 1854 őszével zárult, amikor is a 9. számú ménesből 65 kancát kiemeltek, és további 29 egyedet előjegyzésbe vettek a következő évvel kezdődő tenyész-idény új besorolású, sárga színű, anyakanca ménese számára.
A IV. fejlődési szakasz 1855- 1919 (a fajtaformálódás befejezése, a fajta aranykora)
E fejlődési szakaszra az eddigiektől eltérő tenyésztési elv jellemző és e szakasz utolsó harmadára a fajta elérte fénykorát. A XIX – XX század fordulóján már 16 kancacsaládról és három genealógiai vonalról lehetett beszélni.
A szakasz azzal veszi kezdetét, hogy az 1855-ös tenyészidényre 94 sárga kancát a 4. számú gidrán ménesbe sorolnak. Ezek zömében gidrán nevű és származású lovak, de néhány más apai névvel rendelkező sárga színű kancának is gidrán ősei voltak. Erre a lényegében már gidrán kancákra a Gidran XVI, XXI, XXII. XXIII, XXIV törzsméneket osztották be. További lényeges változás, hogy a ménesfelügyelőség parancsnoki tisztét 1855-ben átvevő herceg Joseph Lobkowitz altábornagy elrendeli az állomány önálló törzskönyvi nyilvántartását és gidrán méneskönyv vezetését. Megszületik Mezőhegyes önálló, arabfélvér fajtája!
A mezőhegyesi rögön immár a negyedik-ötödik-hatodik nemzedéken át folytatott beltenyésztés és minden bizonnyal az első három fajtafejlődési szakaszban a más törzsekből átkerült sárga lovak hatására (pl. Nonius V sárga mén) nyilvánvalóvá vált, hogy a lovak testméretükben növekedtek, az egymást követő generációk egyedei testtömegükkel egyre jobban elütöttek az arab félvérektől.
A röghatás következtében is jelentkező eldurvulás megakadályozása, a szervezeti szilárdság és bizonyos alkati hibák javítására (magasan tűzött fej és magasan illesztett nyak, a meredek lapocka, kötött és aprózó vágta) elérkezettnek látták az időt a 4. számú gidrán ménesben is a változtatására.
A ménesfelügyelőség parancsnoki posztját 1861-ben átvevő Franz Ritter altábornagy tenyésztési elvéből fakadóan az arab mének foglalkoztatását visszafogták, és telivér méneket osztottak be a gidrán ménesbe is.
A kiegyezéssel, a ménesek magyar állam tulajdonába kerülésével a mezőhegyesi ménes vezetése a gidrán tenyész-céljaként elegáns anglo-arab jelleg fejlesztését tűzte ki.
Az 1880-as évek elejétől az első világháború kitöréséig a nagyobb telivér génhányadú anglo-arab törzsmének játszották szerepet (Amaty Gidran I, Chief Justice Gidran I, Bíbor Gidran I, Kengyel Gidran I, Algy Gidran, Hűség Gidrán I.). A legfőbb gyakorlat mégis az volt, hogy a rangos szülőktől származó angol telivér mének szakmai elvárásoknak megfelelő kancaivadékait sorolták be a törzsménesbe és gidrán ménekkel fedeztették.
A magyar lovassporttörténet rögzíti, hogy 1887-1900 között díjlovaglásokon az élmezőnyben mindig volt gidrán fajtájú ló. Ebben az időben jelentek meg az első híradások egy-egy gidrán kiváló teljesítményéről is, mint pl. 1891-ben a m. kir. Honvéd Központi Lovaglóiskolába vezényelt Bibor Gidran nevezetes, 10 méterre becsült árokugrása Kovásznay Istvánnal a nyergében, Kis-Pest déli határában.
A régi törzskönyveket tanulmányozva az is feltűnik, hogy a mezőhegyesi fajták közül a legtöbb lovat a gidrán kancaménesből helyezték át a bécsi Lovaglótanárképző Intézetbe, de a holicsi falkavadászatokon is kiválóan teljesítettek.
A fajta sorsa 1919-től 1948-ig
Mezőhegyesen a lóállománynak a háború alatt gyakorlatilag nem volt vesztesége, viszont a román hadsereg 1919 május 2.-án bevonult Mezőhegyesre (is). 1919 őszétől az 1920 márciusi teljes kivonulásig elhurcoltak 186 gidrán lovat, ebben 74 anyakancát, 4 törzsmént, 4 törzsménjelöltet, s a maradékban különböző évjáratú kanca és méncsikókat.
1920. március 20-án 13 anyakanca állt tenyésztés rendelkezésére.
A háborút követően Mezőhegyes a minőségi követelmények elsődlegessége mellett mindent elkövetett regenerálás érdekében Az 1930-as évek közepére ez az élénk vérmérsékletű fajta nemzetközi hírnevét ismét visszaszerezte. A két világháború közötti idők legjobb ugrólovai gidrán származásúak voltak. Elég csak Várkonyi Tibor, Bodó Imre, Platty József sikereire utalni. De Örkénytáborban és Alagon is folytatódtak a vadászlovaglások, s az itt kipróbált lovakról áradozik a korabeli szakirodalom. Díjlovasban, vagy díjlovaglásban sem volt hiány, elég utalni Pauly Hartmann díjlovasra és gidrán kancájára.
A fajta újra virágzott, és szép reményekre jogosított. 1944-re már 90 törzskanca állt tenyésztésben. Az állomány tovább fejlődését a háború megakadályozta.
A fajta sorsa 1948-1958 között
A II. világháború az újabb megsemmisülés irányába taszította a fajtát. 1948-ban végül 28 anyakanca térhetett vissza eredeti otthonába, s az újrakezdéshez kilenc értékes mén állt rendelkezésre. Ennek ellenére a sportra vonatkoztatott varázslatos teljesítménye a II. világháború után is folytatódott. 7 Siglavy Gidran I-4 (Mérges), 85 Gidran „B” VIII, 83 Ragyogó Gidran (Szlanka), Gidran Maxim I-78 (Ibolya), 969 Ozora Árvácska-, Gazal Gidran II, Gidran B VII ivadékok nevesítik a háború után szűk két évtizedet.
Közben Mezőhegyes állattenyésztési kultúrában betöltött szerepének semmibe vételével 1958-ban 9 mezőhegyesi kancacsalád tartozó 32 kanca és az évjárati csikóállomány Sütvénybe került. A Sütvénybe (Dalmandi Állami Gazdaság) telepített gidrán fajtának genetikai elkülönültségét nem oldották meg. 1961/62 fordulóján már csak 16 eredeti gidránról és 12 gidrán jellegű törzskancáról szólnak a korabeli leírások. Menthetetlenül megkezdődött a gidrán fajta felmorzsolódása.
A borodpusztai ménes alapításának kényszere
A magyar állattenyésztés értékeinek eltékozlása után, a volt–nincs tényre való döbbenet hatására, megkezdődött Magyarországon a régi állatfajták megőrzésének programja. Ennek keretében a népies tenyészetekből felvásárolt 20 gidrán genetikai hátterű kancával az Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelőség kötelékébe tartozó Borodpusztán gidrán fajtarekonstrukciós program indult el. Sikerült a fajtát újraéleszteni és egészen kiemelkedő sportteljesítményű egyedek születtek ebben a ménesben.
A Magyarországon szokássá lett ménesáthelyezés újra utolérté a fajtát és 1984-ben Szántódpusztára, majd 1988 szeptemberében már Marócpusztára került a ménes, amihez csatlakozott sütvényi ménes maradék állománya is. Az állomány ekkor 75 állami tulajdonú kancát tett ki, magántulajdonban gidrán nem volt. Még Borodon, illetve Sütvényben tenyésztett, de a marócpusztai gidrán ménesben kiteljesedő országos jelentőségű ugrólóvá fejlődött Gidran Maxim I (Ibolya), de szép reményekre jogosított a díjugrató sportban a Gidran IV-53 (Jácint), a Gidran IV-60 (Igaz), vagy a 60 Gidran III-14 (Rebeka) is. Nem hagyható ki a sorból a Gidran VI-10 (Ozora), Gidran IV-21 (Miska), Gidran IV-62 (Gibraltár), az országos bajnok fogatló Gidran VI-3 (Obeliszk), és megkezdték menetelésüket a Déva telivér utáni ivadékok is. Hazai szinten eredményes díjlónak tekintették a Gidran X. törzsmént.
A fajta sorsa 1989-től 2017-ig
A rendszerváltással megalakulhatott Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület, amelybe a 75 kancájával betagozódott a gidrán is és az Egyesület Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület néven folytatta a fajtafenntartó munkáját két tenyésztő bizottsággal.
Mind több ló került magántenyésztők tulajdonába, s még fontosabb, hogy magántenyésztők kezdeményezésére gidrán lovak vásárlása kezdődött a radautzi ménesből. Az importból érkezett 61 tenyészkancával és az egy tucatot meghaladó ménimporttal helyreállt a fajta genetikai sokszínűsége. Az importokkal, a meglévőkkel és megmentettekkel a fajta tényleges genetikai szerkezete újra a magyar tenyésztők kezében tud összpontosulni. A két világháború között kihalt kancacsaládok kivételével mindegyik fenntartását sikerült megoldani, s bár nem minden gond nélküli, a genealógiai vonalak is rendelkezésre állnak.
A fajta sportsikerei ebben az időintervallumban sem maradtak el. Érdemes megemlíteni közülük néhányat:
Gidran XI-53 (Sáfrány), nemzetközi három*** military ló
Gidran XI-4 (Sóhaj) Vilhelm Fox Pittel a nyergében egy adott időpontban a világ legjobb tereplova,
Gidran XI-39 (Nimfa) a moszkvai olimpiára minősült military ló, Harald Ambros lovassal
Razbeg I-12 (KIS MITOK) a londoni olimpiára minősült military ló Alice Naber Losemann lovaassal
Gidran XI-16 (Ima) nemzetközi*** csillagos military ló Jan van Beek lovassal
Gidran XI-50 (Sovánka) magyar military bajnok Pintér Vanda lovassal
Gidran XI-30 (Illanó) tenyészverseny első harmadában teljesített.
De ennek az időszaknak tenyésztési eredménye a Déva Gidrán-1 (Róza/Roletti) az év kezdőlova, Gidran XI-32 (Regölő) nemzetközi ***csillagos military ló is.
Valamivel később meghatározó volt a military szakágban a Gidran XXIV-120 (Selllő) A legnagyobb sikert mégis a Gidran XXVIII-4 (Iduna) kanca érte el. Ez a ló úgy került 2020.ban tenyésztésre, hogy sportkarrierjét *** csillagos military lóként fejezte be. A sor folytatható a Gidran XIX-21 (Kelevéz), a Gidran XXVII-43 (Kartel), sőt a Gidran XXVII-42 (Nótás) ménekkel és pár tenyészkanca jelölttel is.
A fajta iránt elkötelezett magántenyésztők vállalási képességük határáig törekedtek gidrán lovaik sportkipróbálására. Első helyen és elsőként említendő a Gidran-44 (Mytok) mén, amelyik 10 éven át a díjugrató pályák állandó szereplője. Kitartásos magasugratásban 200 centimétert ugrott, majd másnap 145 centiméteres díjugrató pályán eredményesen szerepelt. A Gidran XIII-43 (Fáraó) Magyarországos kívül Olaszországban is eredményes ugróló volt, 2018-ban, 20 évesen került tenyésztésbe. Okvetlenül ide kell még sorolnunk a Déva Gidran-13 (Riadó), a Gidran XXIV-26 (Széptevő), Gidran XXVII-4 (Bohém), Gidran-15 (Sebes) méneket, amelyek kiemelkedő sport teljesítményükkel, a többivel együtt, a fajta sportra alkalmasságát vitathatatlanul bizonyítják.
A fajta története 2017-től
2016. évi XCI törvény megteremtette jogi alapját a Nemzeti Ménesbírtok és Tangazdaság létrejöttének, s a törvény 2 §. 1 bekezdése a gidrán fajta állami tulajdonú állományának mezőhegyesi kancacsaládos része tenyésztését szabja feladatául. A törvényben foglaltak megvalósítása érdekében, ötven év után 2017 októberében, közel 100, mezőhegyesi eredetű gidrán ló került vissza az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad kezelésében lévő Marócpusztai Gidrán Ménesből.
A magántulajdonban lévő tenyészkanca állománnyal a fajta átlépte a 300-as határt és felvetődött önálló egyesület létrehozása. A fajta elkötelezett tenyésztőivel való egyeztetések során az önálló gidrán egyesület kezdeményezése széleskörű támogatást kapott, s ebből kifolyólag elkezdődött az egyesület alapításának folyamata.
A bíróság 2019-ben „Gidrán Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete” néven bejegyezte az egyesületet, majd az Agrárminisztérium hozzájárult a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesülettől a fajtafenntartói jog átvételéhez. Az Agrárminisztérium eme határozatával önálló tenyésztőszervezet jött létre, vállalva az ezzel járó kötelezettséget is.
Gidrán Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete 2020 januárjától önállóan végzi a fajtafenntartást, felelősséggel ellátva a fajta tenyésztésének minden feladatát.
2023. januárjában az 1 évet betöltött kancacsikókkal együtt az Egyesületben regisztrált kancalétszám átlépte az 500 egyedet. Ez a fajta történetének legnagyobb létszáma.
