english

Ernst Mihály 1969-2026

Ernst Mihály 1969-2026
Elhunyt Ernst Mihály, a Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete elnöke, tenyésztésvezetője. A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége tagjai és dolgozói mély fájdalommal búcsúznak tőle a Misi családja tollából született megemlékezéssel.

Ernst Mihály 1969-ben született Budapesten, hagyományokban gazdag polgári családban. Tanulmányait szülővárosában, Budapesten, a Vízivárosban és a Várnegyedben végezte, majd 1987-ben a Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait - a családi hagyományokat követve - a Pannon Agrártudományi Egyetemen folytatta. Mindkét szülője agrármérnök volt: édesapja a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, lengyel származású édesanyja pedig a Varsói Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. Ernst Mihály 1991-ben Kaposváron állattenyésztő üzemmérnöki, majd 1996-ban Keszthelyen okleveles agrármérnöki, azt követően 2000-ben szakközgazdászi diplomát szerzett.

Édesapja, Ernst József neves lótenyésztési szakértő volt, így Mihály már gyermekkorától közel került a lovakhoz és a sporthoz. Előbb a Batthyány Lajos Általános Iskolában vívott, majd az OSC-ben lovastornázott, később pedig a Budapesti Lovasklub ifjúsági lovasai között díjugratásban folytatta sportpályafutását. 1986-ban ifjúsági díjugrató országos bajnoki címet szerzett.

Egyetemi évei alatt aktív tagja volt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek. Különös szeretettel fordult kedvenc madarai, a baglyok felé: részt vett felmérésekben, gyűrűzésekben és madármentési munkákban is. A természet, az állatok és az élővilág iránti tisztelete egész életét végigkísérte, és szakmai hivatásában is meghatározó erővé vált.

A diploma megszerzését követően Ernst Mihály szakmai pályája szorosan kötődött a lótenyésztéshez és az állattenyésztéshez. 1998 és 2002 között a Dalmandi Állami Gazdaság sütvényi ménesének vezetőjeként dolgozott, majd ezt követően a kisbéri ménes vezetését bízták rá.

Édesapja, Ernst József és Veres Imre nevéhez fűződött az a kezdeményezés, amely a magyar parlagi szamár megmentését tűzte ki célul. Ezt a gondolatot és küldetést Ernst Mihály vitte tovább, aki már agráregyetemi diplomamunkáját is e témának szentelte. E törekvésből nőtt ki végül a 2002. április 13-án, Rudabányán megalakult Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete, amely néhány elhivatott szamártartó és tenyésztő, valamint a magyarországi szamártartás helyzetén javítani kívánó támogató részvételével jött létre.

Az Egyesület már megalakulásakor nehéz és úttörő feladatok előtt állt, amelyek jelentős része a mai napig meghatározza munkáját. A szétszórt, sokszor szinte láthatatlan magyarországi szamárállomány feltérképezése mellett egy addig önállóan nem létező hazai szamárfajta megerősítését is célul tűzte ki, hiszen Magyarországon a szamár vonatkozásában korábban inkább csak fajról, nem pedig kialakult, elismert fajtáról lehetett beszélni.

A 2002 és 2006 közötti években Ernst Mihály fáradhatatlanul járta az ország falvait: bekopogott a portákra, érdeklődött a helyi közösségekben és a kocsmákban, van-e még valakinek szamara. Sok munkával, kitartással és személyes elhivatottsággal így állt össze az első országos lista, amely nélkülözhetetlen alapját jelentette a magyar parlagi szamár megőrzésére és tenyésztésére irányuló későbbi szakmai munkának.

2006-ban Ernst Mihály édesapjától átvette az Egyesület elnöki tisztségét, és ettől kezdve még közvetlenebb felelősséggel, rendíthetetlen elkötelezettséggel irányította a magyar parlagi szamár megőrzését, tenyésztését és szakmai elismertetését szolgáló munkát.

Közéleti és társadalmi szerepvállalása is figyelemre méltó volt. Édesanyja lengyel származása révén különösen közel állt hozzá a lengyel kultúra és a lengyel–magyar barátság ügye úgy Kaposváron, mint lakóhelyén. Szennán tevékenyen elősegítette a lengyel kapcsolatok kiépítését, és fontos szerepet vállalt abban, hogy a település testvértelepülési kapcsolatot alakítson ki a lengyelországi Wieprz községgel.

Feleségével, Horváth Szilviával 2006-ban kötöttek házasságot. Két lányukkal, Flórával és Ankával előbb Kaposzerdahelyen, majd Szennán éltek, számos szeretett szamár társaságában.

Ernst Mihály, férj, szerető édesapa, testvér, hűséges családtag és elkötelezett szakember, türelemmel viselt hosszú betegség után 2026. április 22-én, életének 57. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.

Szerző: MLOSZ
Megjelenési dátum: 2026-04-22